TEMPLOM
Cím: Parád, Kossuth út 45.sz
Telefon: 36/ 364-367

Parád műemlékei közül az egyik legrégibb az 1768-ban felépített barokk stílusú, kőből épített katolikus templom.
Az épület belmérete nyolcszor húsz méter. Keleti homlokzatán található a torony, melyben három harangot helyeztek el, Szent Ottília, Szent Mihály és Szent Vendel tiszteletére, a karzatra egy hatváltós orgona került.
A mellékoltárt a Hétfájdalmú Szűz tiszteletére emelték, az ott elhelyezett képet 1814-ben cserélték ki igényesebb festménnyel.
1878-ban bővítették a szentegyház sekrestyéjét. 1892-ben pedig özvegy Károlyi Gyuláné renováltatta kívül-belül az épületet saját költségén.

A templom boltíves mennyezeti freskóit Takáts István mezőkövesdi festő készítette 1966-ban, s ebben az évben újították fel az empír stílusban készült csillárt is a parádsasvári üveggyárban. Legutoljára 1999-ben belülről, 2000-ben pedig kívülről renoválták a hívők jelentős anyagi támogatásával.

Előtte Szűz Mária szobor áll, amelyet 1908-ban az Amerikában dolgozó parádiak állíttattak. Ez a templom az egyetlen Magyarországon, amelyet Szent Otília tiszteletére szenteltek fel. A legenda szerint Otília a III. században világtalannak született, ám a keresztségben visszanyerte a látását. Így lett a vakok és gyengén látók védőszentje. E ritka patrónusválasztást az építtető, Grassalkovich Antal földbirtokos, családjában kialakult örökletes szembetegség magyarázza.
|