A piros kereszt turista út mellett baloldalon, kb. 100 méterre az aszfaltos úttól, 2 fa között időközönként jól megfigyelhető a visszhang hatás.
Mi is a visszhang?
Visszhang
(echo), a keletkezési helyre visszavert és itt ismét észrevett hang. Ha valamely faltól, erdőszéltől bizonyos távolban hangosan kiáltunk, azon idő múlva, amely szükséges, hogy a hang a falhoz érjen és onnan visszatérjen, a hang újra hallatszik. Egytagú V. keletkezik, ha a visszaverő felület a hangforrástól 34 méternyire van. T. i. egy szótag kiejtéséhez legalább 1/5 mp. kell; ha ennyi idő múlik el a hang keletkezésétől számítva addig, amíg a hang a faltól visszatér, a hang éppen abban a pillanatban érkezik vissza, amelyben a beszélő egy szótagot bevégzett. Ha a távolság 2-, 3-, 4-szer 34 m, akkor 2, 3, 4 szótagú V. jön létre. Igen rövid tartamú hang esetében 17 m távolban levő fal is okoz már Visszhangot, mert akkor 1/10 mp. kell ahhoz, hogy a hang a hangzó testtől a visszaverő falig és visszatérjen, a fül pedig az 1/10 mp. múlva érkező hangot már különválasztja az eredetitől. Ha a visszaverő fal távola kisebb, akkor a hang hamarább érkezik a fülhöz, semhogy külön észrevehető lenne, s ekkor keletkezik az u. n. utóhang, amely a beszéddel, énekkel stb. részben összeolvad, és ennek hatását zavarja. Nagy termekben, templomokban, színházakban ez sokszor előfordul (rossz akusztika). Kisebb zárt helyiségekben a falaktól visszavert hang oly gyorsan érkezik vissza a hangforráshoz, hogy az eredeti hangot erősíti. Ha a falaknak ezen rezonanciája túlságos erős, az szintén zavarólag hat a beszédre v. énekre. Ahol a falak okozta rezonanciát csökkenteni kell, ezt alkalmas helyen függönyökkel s általában a hangot elnyelő lágy szövetekkel lehet eszközölni.
A visszhang, más néven ekhó a keletkezési helyére visszavert és ott ismét érzékelt hangot jelöli. A hang egyenes irányú hullámként terjed a levegőben, és a hullámokra érvényes mechanikai szabályok érvényesek rá.
Miért éppen ekhó a visszhang neve? A nevet a görög mitológiától kaptuk. Ekhó egy nimfa volt az ókori mítoszokban, vagyis a szépség, a termékenység, a természet alkotó és tápláló erőinek megtestesítője. Végzetét az okozta, hogy a végtelen csacsogást választotta a fegyverérül. Ezt alkalmazta akkor is, amikor a kikapós főistent, Zeuszt akarta megvédeni a házi tűzhelyet védelmező, másik főistennel, Hérával szemben. Valahányszor ugyanis Zeusz egy-egy nimfa nyomába eredt, Héra pedig Zeusz nyomába indult volna, Ekhó azonnal elé pördült, és színesebbnél színesebb történetekkel kezdte szórakoztatni. Ettől a féltékeny feleség sosem ért el időben az erdőbe ahhoz, hogy rajta is kaphassa Zeuszt. Végül megelégelte Ekhó játékait, és azt az átkot tette rá, hogy soha ne tudja elmondani a saját gondolatait, másokét viszont kénytelen legyen ismételgetni. Az elátkozott Ekhó később beleszeretett Nárciszba (eredeti görög nevén: Narkisszosz), aki azonban a saját, vízben tükröződő arcképének volt a rabja, ezért képtelen volt bárkinek is a szerelmét viszonozni. Szegény Ekhónak itt még csak visszhangoznia sem volt mit, hiszen Nárcisz egy szót sem szólt hozzá, így ő a szerelmét sem tudta neki megvallani. Ezért fájdalmában föl is emésztődött, és csak a hangja maradt meg. Ez lett az ekhó, amelyről később oly sok vers és mítosz keletkezett még.
